Hatodik r�sz – A furcsa bar�t

A szellemalak megk�nnyebb�lten b�lintott.

- Nagyon rem�ltem, hogy �gy v�laszolsz. De tudod ugye, hogy ez egy komoly feladat, �s nem mondhatod azt egy h�t m�lva, hogy nem, ez neked m�gsem tetszik.

M�gis, hogy gondolhat ilyet, hogy �n ilyen vagyok? – gondoltam keser�en

- Ha kimondok egyszer valamit, akkor az �gy is lesz. – mondtam csendesen

- J�l van, h�t �gy is legyen. – de l�ttam rajta, hogy nincs nagyon meggy�zve fel�lem – Nos, akkor most nincs m�s dolgunk, mint elkezdeni a felk�sz�t�sedet…

De ekkor hatalmas f�ldreng�s r�zta meg a termet, elvesz�tettem az egyens�lyomat, �s a f�ldre estem. A szellemalakok egym�sra n�ztek, b�lintottak, majd a vezet�j�k Brianhez sz�lt:

- Fiam, itt az id�. Nincs id�m besz�lni, de ugye tudod, hogy mi a dolgod?

Brian elsz�ntan b�lintott, mire az alakok sorra k�dd� v�ltak.

- Brian, mi ez? – ki�ltottam, mik�zben a mennyezet darabjai potyogni kezdtek k�r�l�ttem.

- Gyorsan! Gyere! – megfogta a karomat, �s kirohantunk az �letvesz�lyess� v�lt oszlopcsarnokb�l.

Kint is hasonl� helyzet uralkodott, minden a feje tetej�re �llt, mindenki menek�lt, a l�nyek fejvesztetten rohantak a f�ldreng�s el�tt.

- Brian! Brian! �llj m�r meg! Mi a fene ez? Ez nem lehet csak egy egyszer� f�ldreng�s, akkor mi�rt f�l ennyire mindenki? �s hova t�ntek azok a szellemek, vagy micsod�k? Brian! – de a fi� nem v�laszolt, csak szor�totta a karomat, �s rohant velem valahov�.

Hirtelen megtorpant egy csap�ajt� el�tt – �s �n akkor j�ttem r�, hogy ez az, ahonnan j�ttem.

M�g miel�tt sz�hoz jutott volna, letorkoltam:

- Nem, err�l ne is �lmodj! ha m�r itt vagyok, pont a legizgalmasabb r�szn�l nem k�ldhetsz vissza anyucihoz!

- Kate, �llj le! – n�zett nagyon komolyan a szemembe, amit�l r�d�bbentem, hogy igen, ez mennyire komoly.

�r Isten! Ez a vil�g t�nyleg l�tezik!

- Figyelj. Most nem maradhatsz itt. Nem biztons�gos. �g�rem, hogy amint tudlak, keresni foglak. Legy�l k�szenl�tben, mert b�rmikor sz�ks�g�nk lehet r�d.

- R�m? De �n nem tudok…

- Ne probl�m�zz m�r, Kate! B�zz magadban! Nincs id�nk t�bbre, mennem kell. De meg kell �g�rned, hogy err�l, ami ma itt t�rt�nt, nem sz�lsz senkinek sem.

- Brian, mit gondolsz, elhinn� b�rki is? – mosolyodtam el, de az � arca fagyos maradt

Ajj, hogy lehetek ilyen buta? Ilyenkor j�v�k a b�rgy� vicceimmel?!

- Ne haragudj, �n nem…

- Mennem kell, Kate! – ebben a pillanatban meteorszer�, �g� goly�k csap�dtak be szerte-sz�t, �s az erd� l�ngolni kezdett – Theresis Istenei, most seg�tsetek! – n�zett fel az �gre a fi� – Kate! K�ny�r�gj �rt�nk! – �s m�r el is rohant

Hirtelen visszafordult, �s �tki�ltott a nyomakod�-ki�ltoz� t�megen:

- Vigy�zz magadra, Kate! Benned van minden rem�ny�nk!

Ut�na akartam ki�ltani, de m�r elnyelte a terjed� f�st.

Nem maradhatok itt… megmondta, hogy mennem kell. Nem lehetek m�g �n is egy teher a v�llukon, a legkevesebb, amit jelen helyzetben tehetek, hogy engedelmeskedem nekik, �s nem keresem a bajt. – gondoltam, mik�zben m�g egyszer v�gign�ztem a t�jon. Ekkorra m�r l�ngokban �llt az erd�, v�r�sbe vont�k a f�kat, mindenki legyen az b�rmilyen l�ny, vagy �llat, menek�lni pr�b�lt, de nekem �gy t�nt, maguk sem tudj�k pontosan, hogy merre is fussanak.

Felnyitottam a csap�ajt� fedel�t, �s lesiettem a kanyarg�s l�pcs�n. De szinte bele�tk�ztem a falba.

Hogy fogok itt kimenni? – gondoltam kicsit ijedten

K�rben�ztem, h�tha valamelyik farag�son megb�jna egy kulcs, vagy egy var�zsp�lca, vagy �g, vagy tudom is �n mi, de sehol sem l�ttam semmit, amit haszn�lni tudn�k.

Remek… Itt �llok egy… f�ban! amibe �gy t�nik beragadtam, mert visszamenni tuti nem fogok, �s …

De v�rjunk csak! Valamit m�g �ppens�ggel megpr�b�lhatn�k… Hab�r… Nem biztosan nem. Ilyet �n nem tudok. Var�zsolni? Ugyan!

De ekkor eszembe jutottak Brian szavai: „B�zz magadban!” �s �reztem bel�l egy mocorg�st, amire el�g volt ez az eml�k, �s r�gt�n lek�zd�ttem a f�ldi ember f�ldh�zragadts�g�t.

Felemeltem az ujjam, �s tiszta er�mb�l koncentr�ltam, hogy megsz�nt k�r�l�ttem a vil�g, csak �n l�teztem. Lassan v�gigh�ztam az ujjam a fa g�cs�rtjein, �s elk�pzeltem, ahogy kiny�lik el�ttem.

De nem t�rt�nt semmi.

Ah, hogy is lehettem ilyen h�lye! – kedvetlenedtem el  - H�t pont nekem si…ke..r�lt!!!!! – ragyogott fel az arcom, mert a fa m�gis lassan sz�th�z�dott.

�mulva l�ptem ki a vil�gomba, �s �gy n�ztem a f�ra, mint aki most l�t el�sz�r eff�l�t. Megint borzalmas f�radtnak �reztem magam, mintha lefutottam volna h�romszor a maratont.

- �n… �n… �risten, �n var�szoltam!!!! VAR�ZSOLTAM!!!! – ki�ltottam el magam, de a k�vetkez� pillanatban ijedten n�ztem k�r�l, mert kicsit hangosra sikeredtek a gondolataim. De senki nem j�rt ilyenkor az erd�ben, �gyhogy megnyugodva pillantottam vissza a f�ra.

Az lassan �sszeh�z�dott, a lyuk folyamatosan kisebb �s kisebb lett.

Ekkor csak egy r�zsasz�n villan�st l�ttam, �s a k�vetkez� pillanatban egy cirmos macska �llt el�ttem a f�lelemt�l b�nultan b�mulva r�m.

- Cicus! Azonnal menj vissza! Nem maradhatsz itt velem, neked ott a helyed! – k�ts�gbeesetten pr�b�ltam valahogy visszajuttatni, de a fal bez�rult.

Tan�cstalanul n�ztem a macsk�ra, hogy most ugyan mi t�v� legyek.

V�g�l is… Majd legk�zelebb visszaadom…

Annyira elk�pzelhetetlen�l v�gytam t�rsas�gra, hogy akaratlanul elfogadtam a cirmost.

�s a k�vetkez� pillanatban tudtam is a nev�t:

- Cirmos, akkor megy�nk? – felemeltem, �s a gy�ny�r�, z�ld szemeibe n�ztem. L�ttam rajta, hogy megnyugszik, �s furcsam�d engem is nyugalom �rasztott el. �vatosan elindultam vele hazafel�.