Ötödik rész – Érte akár az életemen is túl I

Az óra berregésére ébredtem fel. Gyorsan lenyomtam, és a fejemre húztam a párnát. Általában már én szoktam várni, hogy mikor fog már csörögni az óra, most viszont végtelenül kimerültnek éreztem magam, pedig még csak kedd van.

Lehet, hogy elkéstem volna a suliból, ha nem riaszt fel az ajtókopogás. Ahogy hirtelen felültem, szinte berobbantak a tudatomba, megcsaptak a tegnapi nap emlékei. Nagyon távolinak tűnt, mintha évek teltek volna el tegnap óta, és furcsán meg nem történtnek tűnt az egész.

De ekkor kiszakított a gondolatomból, hogy Hugi belépett az ajtón.

- Szia, Kate…

- Jó reggelt Ash. Hogyhogy már most fent vagy? Csak nincs valami baj? – próbáltam kifürkészni az arcából a furcsa viselkedésének okát

- Hát baj éppen nincs, csak szeretnélek megkérni, hogy segíts valamiben, jó? – nézett rám a kezeit tördelve

- ’jó Ég, Kate, mit csináltál?

- Csss! Csendesebben! – nézett ijedten az ajtó irányába – én csak…

- Mondd már!

Gyorsan az ágyhoz lépett, és leült a sarkára. Mellé telepedtem, és megfogtam a kezét:

- Ash, tudod, hogy bennem megbízhatsz. Ismerhetsz, amiben tudok, segítek.

Hát igen, még ha el is akarnám mondani anyának, nem tehetném, mert rám sosincsen ideje rám… - gondoltam keserűen

Rám nézett, és valami fojtott tűz ugrált a szemében, izgatottság remegett alakja körül.

- Az a helyzet, Kate, hogy tegnap, amikor mentem az edzésre, találkoztam pár emberrel a suliból… - itt megállt, és mélyet sóhajtott – Szóval… Igazából nem nagy szám, csak annyi, hogy az egyik srác elhívott egy… buliszerűségbe pénteken, és nagyon szeretnék elmenni, de anya tuti nem enged el, és az kéne, hogy falazz nekem. – nézett rám kérlelő szemekkel

- Ennyi? Ash, azt hittem, hogy megerőszakoltak, vagy valami nagy baj történt!

- Akkor segítesz?

- Persze, jaj, Hugi mondtam, hogy rám mindig számíthatsz – mosolyogtam rá

- Remek! – felugrott örömében, és szó szerint örömtáncot járt, miközben kiment a szobámból – Köszönöm, Kate, eskü az adósod vagyok!

- Csak aztán vigyázz, nehogy annak a srácnak is így táncolj, mert félreérti, és azt akarja majd, hogy máshol is táncolj neki!

- Kinek táncoljon Ash? – jött be a szobába Ben

- Ashley! – kiáltottam rá Bent utánozva

- Igen? – fordult vissza, mert látszólag nem értette

- Ben már megint nem tudja, hogy mi van!

Erre elnevette magát. Kifelé menet végigsimított Ben szöszke haján, és eltűnt a folyosón.

Ben kérdően nézett rám, mire én kiöltöttem a nyelvem. Elvigyorodott, és ő is kinyújtotta a nyelvét. Felpattantam és tapsoltam. Erre ő is ugrott egyet, és tapsolt. Megfordultam, és ugrálni kezdtem. Miután hallottam, hogy ő is ugrálni kezd, - amíg háttal volt -, villámgyorsan odarohantam hozzá a párnámmal a kezemben, és ádáz párnacsata vette kezdetét, ami a megszokott „Kész a reggeli!” kiáltással fejeződött be.

Miközben a fiúk előttem ugrándoztak le a lépcsőn, arra gondoltam, hogy minden csínyük ellenére mennyire szeretem őket. Kívülről talán úgy tűnhet, hogy állandóan veszekszünk, de valójában nagyon-nagyon szeretjük egymást. És ez így is marad, amíg a Föld kerek.

Mi hatan, Apa, Anya, Hugi, Chris, Ben és én a világ ellen.

Mi a fenének kéne nekem ide másik „család”?

Anya szokás szerint mindent odakészített az asztalra, habár így mindig kicsit úgy nézett ki, mint valami kirakodóvásár.

Mosolyogva intett, hogy üljünk le, elmondtuk a közös imát, aztán magához ragadta a vajat és a szót:

- Gyerekek, arra gondoltam, hogy valamelyik nap elmehetnénk együtt valahova!

- Ez tök klassz! – lelkesedett Chris és Ben

- Még úgyis…

- Fú, anya! – vágott közbe csillogó szemmel Chris

- Igen, kicsim?

- Nézzük meg a ház mögötti erdőt! Iszonyat jó lehet! – de engem mégis villámként ért a javaslata

- Tényleg! Alex mondta tegnap, hogy van ott egy barlang, ahol tökre ráhozta a frászt a nővérére!

- Hmm… tökre? – kérdezte anya szórakozottan, miközben beleharapott a kenyérbe – Végül is… miért ne? Régóta nem voltunk kirándulni… Mit szólnátok péntek délutánhoz? Egy szép őszi délutáni piknikhez?

- Az az igazság anya… - kezdte Ash

- A péntek nem jó! Mert…

- vásárolni…

- könyvárba megyünk! – csúszott ki egyszerre a szánkon

- Tessék? – nézett ránk értetlenkedve anya

Megböktem a lábammal Ashley térdét, és gyorsan javítottam magam:

- Elkísérem Hugit vásárolni, és utána elmegyünk a könyvárba, mert van ott egy egész tutinak ígérkező színjátszó kör, és pont péntek esténként van…

- Jaj, anya, légyszi engedj el!

- Ashley, drágám, de hát te már így is táncolsz, hogy akarsz még valamit elkezdeni?

- Az az igazság, hogy engem kísér el! Tudod anya… van a suliban egy srác, aki jár ebbe a színjátszó körbe és nagyon tetszik, és Ashley ismeri…

- Á! – bólintott anya, mint aki egy titkot tud meg – Persze, kicsim, menjetek csak! De meddig is tart?

- Hát az az igazság, hogy nem tudjuk pontosan…

- Tudod anya, azt hiszem későig tart, de nagyon igyekszünk haza, kérlek, kérlek engedj el!

- Najó legyen… De legkésőbb tizenegyre itthon legyetek!

- Tizenegyre? Anya, de mindenkit tovább engednek, és…

- Tizenkettő, de nem több. – tette le nyomatékül a poharát az asztalra, és mi ismertük, ilyenkor már nem lehetett továbbfeszíteni a húrt.